Négy hónapon belül ítélet születhet Donald Trump Georgia államban indult büntetőjogi perében – értesült a CNBC.
Ártatlannak vallotta magát Donald Trump volt amerikai elnök abban az eljárásban, amelyet Georgia államban indítottak ellene a 2020-as elnökválasztással összefüggő bűncselekmények ügyében - derül ki csütörtökön ismertetett bírósági iratokból.
A bíróság 200 ezer dollárban (mintegy 70 millió forintban) állapította meg az óvadékot Donald Trump ügyében Georgia államban - derül ki a hétfőn nyilvánosságra hozott bírósági iratokból. Trump hétfőn azt írta közösségi oldalán, csütörtökön Atlantába megy, hogy letartóztassák.
Eltiltaná Donald Trumpot az ügyészség a nyilvános megszólalástól az ellene legutóbb megindított vádeljárás részleteivel kapcsolatban, a bíró szombaton két napot adott a válaszra a volt elnök számára.
Négy hónapon belül harmadszor emelt bűnvádat az ügyészség Donald Trump ellen kedden, a szövetségi ügyészség ezúttal a 2020-as elnökválasztás utáni hatalomátadással kapcsolatban állítaná bíróság elé a volt amerikai elnököt.
A Fox News hírtelevízió arról értesítette Tucker Carlson jogi képviseletét szerdán, hogy egykori műsorvezetője a csatorna szerint megsértette szerződését, amikor kedden elindította önálló műsorát a Twitteren - jelentette az Axios hírportál az ügyvédi levél birtokába került másolatára hivatkozva.
Eskü alatt tett hamis tanúvallomás miatt vádeljárást javasolt többek ellen az a különleges esküdtszék, amely a 2020-as amerikai elnökválasztás eredményének megváltoztatásra irányuló kísérletet vizsgálta - áll a csütörtökön részlegesen nyilvánosságra hozott jelentésben.
Megkezdte a 2024-es amerikai elnökjelölt-választási kampányát Donald Trump volt amerikai elnök. Trump első két állomása a jelenleg demokrata többséggel bíró New Hampshire, és a republikánus fellegvár Dél-Karolina volt – Írja a Sky News.
Távozott posztjáról az Egyesült Államok titkosszolgálatának (US Secret Service) egyik igazgatóhelyettese, korábbi fehér házi kabinetfőnök-helyettes, aki fontos tanú volt a 2021. január 6-i washingtoni zavargások eseményeinek kivizsgálásáról szóló eljárásban.
Az Amerikai Egyesült Államok korábbi elnöke, Donald Trump a Mar-a-Lago-i otthonában folytatott FBI házkutatást használja fel arra, hogy kampányadományokat kérjen - számolt be a Reuters.
Cáfolta és "tévesnek" nevezte pénteken Mike Pence volt amerikai alelnök Donald Trumpnak a héten kiadott közleményét, amelyben az előző amerikai elnök azt fejtegette, hogy egykori alelnökének valamilyen módon a republikánusok javára kellett volna fordítania a 2020-as elnökválasztás végeredményét. Egy floridai rendezvényen Pence úgy fogalmazott: "Trump elnök téved, nekem nem volt jogom ahhoz, hogy megváltoztassam a választás kimenetelét".
Több hónapig kellett várni arra, hogy újraszámolják az illetékesek az Arizonában leadott szavazatokat, de nemhogy nem bizonyosodott be az, hogy Donald Trump több szavazatot kapott Joe Bidennél, de még veszített is 261 szavazatot, miközben Demokrata ellenfele 99-cel több szavazatot kapott az eredetileg jelentettnél – írja a New York Times.
Folyamatosan frissülő cikkünk.
Nagyon jól sikerült nekik az első negyedév.
Kritikus állapotban van, de a megválasztott államfő beszélt vele.
Méltatta az MVM vezetőjét is, és elárulta az új pályázat menetrendjét is.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Hodorkovszkij: Putyin nem fog megállni az ukrán határnál.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.